H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
Igaz, nem az idei árvíz után, egy kicsit régebben történt:
Költözködtem, és ugye ilyenkor az ember válogat, rendez, mi az ami kell az új lakásban, mi az ami nem.
Sok-sok ruha, ami rendben a szekrényben, (mosott, vasalt, hajtogatott) de már nem divatos, kinőtte a gyerek (meg én is). Szekrény, ülőgarnitúra több apró lakásfelszerelés stb (nem törött, tiszta)
Sajnáltam kidobni, mert még mind jó és használható állapotban volt. Gondoltam, valakinek, akinek nem telik rá, jó lesz. Felhívtam a Vöröskeresztet, elmondtam mi az amit fel tudok ajánlani (igaz ez nem kp. volt) vigyék el.
Tájékoztattak, ruha az nem kell, mert nincs rászoruló, a bútor vigyem oda a saját költségemen, megnézik hogy kell -e. Hát szóval nem vitettem. (gondoltam nincs is szüksége rá senkinek, ha a VK nem kér belőlem)
Aztán a Családsegítő intézetet hívtam, akik szinten azonnal jöttek, vitték és nagyon köszönték. Ettől kezdve én a Vöröskeresztnek semmit sem ajánlok fel. (nekik feltehetően csak a kp. az adomány)
A segélyért sorbanállóknak gyermekvédelmi támogatásban lakásfenntartási támogatásban részesülők a minap élelmiszercsomagokat kaptak jókora csomagok voltak. Megnézték már az utcán a hivatal előtt, és a 8 gyerekes, segélyekből, családipótlékból élő fennhangon cukkolta a többit, hogy " Ba.....ák meg, mért nem pénzt adnak!!!!"
CSak pénz kell!!!!!!
Segélyszervezeteket nem érdekli, mert nagy munka ellopni, ha használt nehezen értékesíthető....
