H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
Elsőként a moldvai, a gyimesi és a székelyföldi magyar ifjúság képviselői érkeztek Sopronba az anyaországi összejövetelre. A csütörtök délelőttöt a fiatalok már a Pannonia szálló uszodájában töltötték. A csoport vezetője, a civilben fogorvos dr. Gereöffy Ferenc elmondta, szakmai eseményen ismerkedett meg a soproni találkozók kezdeményezőjével, dr. Szilágyi Lászlóval. Nagyra becsüli azt a szándékot, hogy a határainkon túli, legkülönbözőbb régiók magyar ifjúsága szervezett keretek között ismerkedhessen meg egymással, s így örömmel vállalta el az otthoni szervezéssel együtt járó feladatokat. Elárulta azt is, hogy a következő évi történelmi magyarországi ifjúsági tábort már ők szeretnék megszervezni, s akkor dr. Szilágyi László lesz a meghívott díszvendég.
![]() |
| A történelmi Magyarországról elsőként érkezők örömmel vették birtokukba a Pannonia szálló uszodáját. Fotó: Magasi |
CapsLk-maris .., a nép igen-igen egyszerű fia. ..... pedig van miért...
Az értelmét is vetted amit a témával kapcsolatban írtunk? Odaért ahova kellett ?
pkajos ! KÉRLEK, NE SAJNÁLJ ! HÁNYSZOR KÉRJELEK MÉG MEG ??????
CapsLock-os máris, lehet, hogy kisbetűvel te vagy az iparos? Olvasni kellene az előzményeket.. Nem a "mi" városunk volt a meghívó, vendéglátó, bár semmi kivetnivalót nem találnék benne.. Ha egy magánvállalkozás által kezdeményezett, tőbb éve gyakorolt szép gesztusnak mások is támogatói lennének még szebb lenne.. Lehet, hogy támogatják mások is, Nekik itt is megköszönöm.
Nagyon nagyon "egyszerű" ember vagy.. Úgy sajnálod tőlük a "nyugatot", a néhány napos jót, kikapcsolódást, az összetartozás kellemes érzését, hogy azt írod nem sajnálod..
Ezeket a dolgokat tudod, a normális emberek másképp látják.. Nem csak a nagybetűkért sajnállak..
A MI VÁROSUNKNAK MINDENRE VAN PÉNZE, CSAK AMI FONTOS LENNE, ARRA NEM TELIK !
NEM MINTHA SAJNÁLNÁM EZEKTŐL A GYEREKEKTŐL EZT A SZÓRAKOZÁST !
#3.
iparoskám !
1.Magánszemélyek látják vendégül a fiatalokat és tanáraikat.
2.Ha közpénzből lennének itt sajnálnák tőlük néhány bédet és vacsorát ?
Nem elég a 3. évezred magyar nemzetépítéséhez a lózung és blöff és papolás. TENNI KELLene !
zoltee.. iparos egy nagyon nagyon egyszerű ember.
El se tudja képzelni, hogy vannak olyan igazi magyar emberek - vállalkozók, akik esetleg meg is tehetik - jelzem évek óta - hogy tesznek is valamit, és KIS városunkba NAGY magyarországot összehozzák.
Főleg a szegényebb és fiatal MAGYAROKAT. Évek óta a Csángó magyarokat - akik tánccal, verssel hálálják meg, idehozzák az ottani kultúrát, amit sajnos sokan csak hírből, vagy még úgy sem ismerjük.
Érdemes a Csángó Himnuszt is olvasni... "iparosnak" , a nép roppant egyszerű fiának és nekünk is..
" Mert münk is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!"
iparos: TE NORMÁLIS VAGY?:O
Amúgy kis utánajárással meg lehet tudni: kik azok finanszírozzák, és miből, és miért...
Ha mindennek utánanézel, rájössz: Neked ez egy filléredbe nem kerül.
De te vajon mennyibe is kerülsz az államnak, ha már a forintosításnál tartunk?:S
Vajon mibe kerülhet ez nekünk?
Szerintem nem sajátzsebből finanszirozzák!
Hát, ez vicces!
Határon túliak a jakuzziban - egy csepp Kárpát-medence.
Kicsit meleg, kicsit büdös, kicsit zsúfolt, meg bugyborékos,
de mégiscsak egy élményfürdő ez a mi kis határtalan hazánk...!
Szerintem ebben a korban már nem csak egymás kezét fognák meg a "gyerekek", s jól van ez így! Istenem, ha én ilyen idősen együtt jakuzzizhattam volna egyik-másik lánnyal...
:-)
