P. Horváth László - 2009.03.23. 16:00
Éled a természet a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban is. A bíbicek vonulása már javában tart és a pajzsos cankók is megindultak északi fészkelőterületeik felé. A vándormadarakat a szaporodási ösztön hajtja vissza költőterületeikre.
Évről évre tömegesen jelenik meg a nyári lúd, a vetési lúd, és a nagy lilik mellett megfigyelhetőek azok a fajok is, amelyeknek vonulási útvonala csak érinti a Kárpát-medencét.
Az egyes madarak eltérő időpontban érkeznek meg a nemzeti parkba, a vonulás akár május közepéig is eltarthat. A korán érkező fajoknál viszont már elkezdődött a fiókák kiköltése. Az elkövetkezendő időszakban a búvóhelyeken fészkel majd még a rétisas, a holló, a gyurgyalag, valamint a sarlósfecske is.
 |
| Fotó: Kisalföld-archívum |
A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő madárgyűrűzés és -megfigyelés érdekes eredményeket hozott. A Fertő-tájon is találkoztak olyan kormoránokkal, amelyek Litvániában keltek ki. Az is megfigyelhető, hogy a kipusztulás szélén álló lilik is ritka „vendég" a nemzeti parkban. A Fertő tó mostani magas vízállása kedvez a bukórécéknek, ezen madarak ugyanis a kagylókat szeretik. Míg az úszóréce a sekélyebb vízben, a dús növényvilágban érzi otthon magát.
Összességében elmondható, a madarak az alacsonyabb vizeket szeretik, hiszen így a nádasban könnyebben találnak maguknak költőhelyet.
Már elkezdődött és hetekig is eltart a vándormadarak költözése. A korán érkezők már költenek.