Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Sopron - nyugatmagyar.hu

2012. 02. 09. csütörtök - Abigél, Alex

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sopron hírei, soproni hírek > Iskolabusz a bejáró diákokért

Iskolabusz a bejáró diákokért

Sopronhorpács - A nyárbúcsúztató falunap keretében adták át és szentelték fel Sopronhorpácson az iskolabuszt.

2007.08.28. 14:19
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Talabér Jenő polgármester az átadási ceremónia kapcsán elmondta, az önkormányzat még a nyár közepén saját költségvetéséből 5,6 millió forintért vásárolt egy húszszemélyes iskolabuszt, amely a szeptember 3-i tanévkezdéskor áll üzembe. A tervek szerint az egyik járat hét óra előtt öt perccel indul Lövőről, majd felveszi a völcseji és az undi diákokat, a másik vonal hét óra után öt perccel indulva az újkéri és az egyházasfalui diákokat szállítja a fél nyolcas iskolakezdésre. Délután pedig fél kettőkor és négy órakor viszik haza a diákokat.

– A jármű mellé egy másikat is bérelünk, hogy az általános iskolánkban tanuló 134 diák közül a bejáró negyvenhét gyermeket utaztatni tudjuk – folytatta a polgármester. – Az intézménybe öt településről – Újkér, Egyházasfalu, Völcsej, Und, Lövő – járnak majd át a tanulók, ezért döntöttünk úgy, hogy saját magunk oldjuk meg az utaztatásukat. A járműveket két nyugdíjas sofőr vezeti majd. Az iskolabusznak köszönhetően a jövőben egyszerűbben juthatnak el diákjaink az osztálykirándulásokra, színházba vagy tanulmányi versenyekre.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez

Kedves látogatónk! A tisztább tartalom érdekében bevezettük a kommentek előzetes moderálását. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg. Cserében trollmentes kommenteket ígérünk!

Olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.210 IP címről szól hozzá.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...